×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Elásták a csatabárdot? Rami Malek és Rachel Bilson egy előnytelen gimis fotó miatt kapott össze

 

Az Oscar-díjas színésznek nem tetszett a róla kitett kép és ennek hangot is adott.

Az idehaza a Hart of Dixie című sorozatból, a Narancsvidékből és az Így jártam anyátokkalból ismerős Rachel Bilson megint elkövette ugyanazt a hibát, amit néhány évvel ezelőtt. Történt ugyanis, hogy meggondolatlanul posztolt közösségi oldalára egy közös gimis kori képet a Bohém rapszódiával világsztárrá váló Rami Malekkel, ami aztán a színésznek nem tetszett annyira, mert szerinte nem nézett ki rajta elég jól.

Akkor ebből nagy botrány lett, valószínű Rami is túlreagálta, és Rachelnek rengeteg álmatlan éjszakát okozott veszekedésük. Most sikerült ismét ugyanabba a folyóba lépnie, de ezúttal szerencséjére jobban sült el a dolog. A színésznő ismét egy középiskolás időkből származó közös képet töltött fel, és a bulvársajtó azonnal ráugrott, tudva a korábbi balhét, szenzációt szimatolva.

Ugyan Rachel megint gondolkodás nélkül cselekedett, de most Rami is jobban reagálta le az esetet. Felhívta, megbeszélték a dolgot, Rachel levette a képet és az amúgy kedvességnek szánt posztot. De az alatt a pár nap alatt teljesen kikészült – írja a Toofab.

Szorongtam. Nem akartam sebeket felszakítani, és megijedtem, hogy Rami mit fog rólam gondolni, hogy újra ezt tettem vele.

"Felhívott és megnyugtatott. Nagyon nagyvonalú és aranyos volt. Tudja, hogy nem akartam semmi rosszat, és azt is, hogy honnan jöttünk. Minden rendben köztünk." - nyugtázta a történteket a színésznő.