A Tudhattad volna sztárja is szerepet kapott a Szex és New York folytatásában?

 

Samantha és talán Mr. Big karakterének hiánya nagy űrt hagyna maga után, a készítők ezért a legnagyobb neveket igyekeznek elcsalni a sorozathoz.

Januárban vált hivatalossá, hogy érkezik a nagy sikerű sorozat folytatása “And Just Like That” címmel, mégpedig az HBO Maxra, melynek bejelentését a csatorna a főszereplő, Sarah Jessica Parkerre bízta. Az évadhoz tíz félórás epizód készül, amelyek forgatását késő tavasszal kezdik el New Yorkban.


A sztori azonban Samantha karaktere nélkül folytatódik, Kim Cattrall ugyanis nem kíván részt venni a produkcióban. Néhány hete pedig arról cikkeztek a sajtóban, hogy a Mr. Biget alakító Chris Noth sem valószínű, hogy visszatér, de ezt a színész maga "cáfolta" meg, mikor alaptalannak nevezte a felröppent pletykát, persze ez még továbbra sem garancia arra, hogy feltűnik majd a sorozatban.

via GIPHY

A széria készítőinek, így valami vagy valaki nagyon extrával kell előrukkolnia, hogy kárpótolják a rajongókat. A Mirrornak nyilatkozó forrás elárulta, hogy zajlanak a tárgyalások a Tudhattad volna sztárja, Hugh Grant és a Szex és New York stábja között. Állítólag maga Sarah Jessica Parker ajánlotta be a színészt a rendezőknek.

Mivel Grantnek jelenleg is van szerződése az HBO-val, így nem elképzelhetetlen, hogy ő egészíti majd ki Carrie, Miranda és Charlotte trióját a folytatásban, de akár mint új szerelmi partnert is el tudnánk képzelni Bradshaw életében, már amennyiben Mr. Big valóban nem térne vissza.

via GIPHY