Stallone nélkül készül a Creed harmadik része

 

A színész megerősítette, hogy nem tűnik fel a bokszolós drámában.

Sylvester Stallone nem játszik a Creed III. című filmben, amelynek jövő novemberre tűzték ki a premierjét – értesült a The Hollywood Reporter.

A rajongók sokáig reménykedtek benne, hogy a folytatásban is feltűnik majd a filmsztár, de végül egy Instagram-bejegyzésben elárulta egy követőjének, hogy nem szerepel a bokszolós drámában. Ennek nyomán Stallone ügynöke is megerősítette a The Hollywood Reporter kérdésére, hogy a színész nem bukkan fel az új Creedben.


Stallone alakította Rocky Balboát a két korábbi Creed-filmben. Ő volt a főhős, Adonis Creed (Michael B. Jordan) mentora a produkciókban. 2015-ben Oscarra is jelölték a Creed: Apolló fia című filmben mellékszereplőként nyújtott alakításáért.

A Creed II. 2018 novemberében került a mozikba, és a közönség mellett a kritika is kedvezően fogadta. Jordan, aki korábbi szerepét játssza, rendezőként is debütál a Creed harmadik részével.

Stallone a közelmúltban jelentette be azt is, hogy már kész a Rocky IV új vágásával. Mint írta, nagyon örül neki, mert sohasem volt elégedett azzal, ahogy annak idején a film megjelent, így aztán nagyon hálás, hogy végül saját elképzelése szerint vághatta újra a produkciót.

A Rocky IV 1985-ben jelent meg, és Dolph Lundgren alakította benne Ivan Dragót, a szovjet bokszbajnokot. Ebben a produkcióban láthatta a közönség utoljára az Apollo Creeedet megformáló Carl Weatherst, aki a sorozat többi epizódjában már nem játszott.