Videó! Michelle Pfeiffer húszévesen szépségversenyt nyert

 

Így nézett ki korunk egyik leggyönyörűbb színésznője, mielőtt ünnepelt filmsztár lett volna belőle.

A 62 éves híresség korát meghazudtoló formában van, szinte meg sem látszik rajta az idő múlása, nem mellesleg pedig szépsége mellett soha nem lehetett elmenni szó nélkül.


Michelle nemrég Instagramon mutatta meg, hogyan festett a húszas évei elején, amikor még csak álmodozott arról, hogy egyszer színésznő lesz belőle.

Mindenkinek el kell kezdenie valahol

– fűzte hozzá.

A videón az 1978-as Miss Orange County szépségversenyen való szereplését mutatta meg, ahol első helyezést ért el, de a következő, Miss California fordulón végül nem az ő fejére került a korona – írja a Daily Mail.

Pfeiffer később, az 1979-ben indult Delta-ház című sorozattal kóstolt bele a filmiparba, pár évvel később pedig már olyan világsikerű filmekben kapott szerepet, mint A sebhelyesarcú, a Grease 2., a Veszedelmes viszonyok vagy Az eastwick-i boszorkányok, amiben Cher, Susa Sarandon és Jack Nicholson mellett játszott. A 90-es
években már a legkeresettebb sztárok között tartották számon.