×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újra műteni kellett a világ leghíresebb golfozóját

 

Tiger Woodsnak ötödjére is kés alá kellett feküdnie a háta miatt.

Az amerikai sztár nemrég nyilatkozatban árulta el, hogy ismét meg kellett operáltatnia a hátát, egyúttal leszögezte, hogy az orvosok szerint a beavatkozás jól sikerült és várhatóan tökéletesen fel fog épülni.

A műtét miatt Woods lemondta a részvételt az idei évre tervezett első két versenyéről, a jövő héten sorra kerülő Farmers Insurance Openről és a februári Genesis Invitationalről.

Arra koncentrálok, hogy minél hamarabb megkezdhessem az edzéseket és visszatérjek a PGA-sorozatba

A 15-szörös Major tornagyőztes klasszist krónikus fájdalmai miatt először 2014 tavaszán, majd 2015-ben két alkalommal, 2017 tavaszán pedig negyedszer is megoperálták. Ez utóbbit követően 2018-ban visszatért a legjobbak közé és 2018-ban újra versenyt nyert, 2019 áprilisában pedig a US Mastersen diadalmaskodott. Eddigi utolsó tornagyőzelmét 2019 őszén aratta, mellyel utolérte az örökranglistát 82 sikerrel vezető Sam Sneadet, tavaly viszont nem ment neki a játék.