Chris Evans mégis Amerika kapitányként térhet vissza?

 

A színész neve szinte már egybeforrt Steve Rogersével.

A Bosszúállók: Végjáték jelentette Evans szerződésének végét, a Kapitány ugyanis megkapta boldog befejezését első szerelmével Peggy-vel, miután visszautazott hozzá a múltba. A színész ezután megköszönte a csodálatos stábnak a több éves munkát és tényleg úgy tűnt, hogy Steve Rogers végleg leteszi a pajzsot.

A Deadline ellenben arról értesült, hogy Chris már tárgyalásokat folytat több készülő Marvel produkcióval. A rajongókat már korábban is érdekelte, hogyan tervezi a moziverzum megoldani Robert Downey Jr. és Evans hiányát a jövőben készülő filmekben, de a pletykák szerint született valamilyen megoldás.

Sajnos azt még nem tudni, milyen lehetséges projektekről beszélgettek a felek, illetve azt sem, hogyan fog visszatérni Amerika Kapitány. A kérdésekre sem Evans, sem pedig a filmek producere Kevin Feige nem válaszolt, de egy biztos: bárhol is bukkan majd fel a Kapitány, az hatalmas durranás lesz!