Harsányi Leventéék horkolós sztorija mindannyiunk rémálma

 

Nem sok rosszabb van annál, mint amikor egész éjjel egy "gőzmozdony" zúg a fülünkbe.

A felmérések szerint a férfiak 40%-a, míg a nők 25%-a horkol alvás közben. A Talpra magyar két műsorvezetőjének is gondot okozott már a horkolás, pedig volt, hogy nem is ők horkoltak.

Bikfalvi Tamás egyszer egész éjszakán keresztül hallgatta alvás nélkül, hogy az egyik barátja horkol.

Azt mondta, hogy jó éjszakát, leült az ágyra, elindult a feje a párna felé és félúton már így horkolt. Onnantól kezdve hat órán keresztül, mint a vadászkürt.

Harsányi Levente pedig arról mesélt, hogy egyszer úgy ment el egyik barátjával Barcelonába kirándulni, hogy ő egy másik emeleten, egy másik szobában is hallotta, hogy horkol a haverja.


Hallgassa meg!

Tamás egyébkét családja szerint is a csapat tagja, bár nem hiszi el magáról, hogy horkol. Amikor a felesége felébreszti emiatt, mindig nagyon ideges lesz, mert szerinte nem horkol, csak a párja direkt nem hagyja aludni. Szerinte ez csak amolyan, ”ha te nem tudsz aludni, akkor én se” bosszú.