Henry Cavill olyan elszántan harcolt a Witcher forgatásán, hogy meg is sérült

 

Leállt a forgatás, mivel a színész jelenleg nem tudja terhelni a lábát.

"Egy csatajelent volt, és hirtelen megtorpant, látszott rajta, hogy nagy fájdalmai vannak. Az nem világos, hogy valami tárgy ütötte meg a lábát, vagy szalag, netán izomszakadásról van szó" - nyilatkozta egy bennfentes a The Sunnak, kiemelve, hogy emiatt most egy rövidebb időre ismét megszakadt a The Witcher forgatása.

Henry a baleset idején egyébként egy hat méteres fán volt, biztonsági kötéllel rögzítve, de a sérülése nem volt annyira komoly, hogy mentőt kelljen hívni. A forgatási naptár azonban teljesen felborult, mivel a színész nem tud rendesen járni, és nem bírja el jelenleg azt az egyébként látványos páncél jelmezt, amit a második évadra készítettek neki a jelmeztervezők. Jelenleg a főszereplő nélküli jelenetekkel tudnak csak haladni.

A széria már másodszorra tart kényszerpihenőt, először márciusban került rá sor, amikor Kristofer Hivjunál pozitív lett a koronavírus-teszt.