×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A súlyos beteg Selma Blair sziporkázott a Doktor Szöszi-találkozón

 

Reese Whiterspoon összecsődítette a csapatot, és a szklerózis multiplex tüneteivel élő Selma sem mondott nemet.

19 évvel ezelőtt mutatták be a Doktor Szöszi című film első részét, a 44 éves színésznő pedig ennek alkalmából szervezett egy találkozót a szereplőgárdával, természetesen online keretek között a járványhelyzetre való tekintettel – írja az Entertainment Weekly.

A beszélgetésbe bekapcsolódott Reesen kívül még Luke Wilson, Jennifer Coolidge, Holland Taylor, Matthew Davis, Ali Larter, Alanna Ubach és Jessica Cauffiel is, így szinte teljes volt a csapat. Nagy meglepetés volt Selma Blair jelenléte, aki évek óta küzd a szklerózis multiplex tüneteivel, aminek ellenére sziporkázó poénokkal szórakoztatta kollégáit.

A virtuális találkozón sokat nevettek, nosztalgiáztak, sírtak, persze csak örömükben, és még a film egyik jellegzetes részletét is újrapróbálták, vagyis: Hajol, és feszít!

Hamarosan pedig újra együtt dolgozhatnak, bár pontosan még nem tudni, hogy kik térnek vissza a következő részben.

A Metro-Goldwyn-Mayer már egy éve hivatalosan is bejelentette, hogy elkészíti a film harmadik részét, ami 2022 májusában érkezhet a mozivászonra. Reese Whiterspoon újra Elle Woods szerepébe bújik, de ezúttal a produceri feladatokat is rábízzák. Mellette Luke Wilson is várható a folytatásban, aki már sokszor említette, milyen szívesen visszatérne Elle kedvesének karakterébe.