×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ben Affleck végre révbe ér? Hét hónapja együtt Anával

 

Ben Affleck fogadja barátnőjét (Fotó: Just Jured)

A világjárvány kellős közepén is naponta kerültek ki lesifotók a Ben Affleck-Ana de Armas párról, azonban azóta mintha elnyelte volna őket a föld. Ben nem az a tipikus rejtőzködő, talán épp eleget kellett ezt tennie Batmanként.

Most azonban épp azt a jelentet sikerült rögzítenie a paparazzónak a JustJared.com kollekciója szerint, melyben Ana éppen hazaérkezik Ben Pacific Palisades-i otthonába Kaliforniában.

Ben pólóján egy kubai mondás felirata látható ("Asere ya, gracias", azaz "Elég lesz, köszönöm!"), amikor kinyitja az ajtót élete párjának.

Ana maszkban érkezett haza, és Ben láthatóan borzasztóan örült az érkezésének, semmi jelét nem muatta annak, hogy bármi elővigyázatosságból körülnézett volna a környéken megbúvó lesifotósok miatt. Egészen lazán kezelte a helyzetet, hiszen minden bizonyal rendelkezik erre alkalmas személyzettel, aki beengedhette volna Anát.

A címlapfotó illusztráció.