×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Öt hónap után kérték meg Demi Lovato kezét

 

Úgy tűnik, hogy révbe ért a 27 éves énekesnő.

Szerelem első látásra az övék, így aztán nem is vesztegeti az idejét Demi Lovato és Max Ehrich. Mint az énekesnő friss Instagram posztjából kiderül, Max feltette a nagy kérdést, Demi pedig örömmel mondott igent.

"Amikor kislány voltam, az apám mindig azt mondta nekem, hogy én vagyok az ő "kis partnere", ami talán a déli akcentusa nélkül furán hangzik. Számomra azonban tökéletesen érthető volt. És ez a szó ismételten értelmet nyert, hiszen hamarosan hivatalosan is valaki más partere leszek." - idézi a Just Jared a menyasszony sorait.

A szerelmesekről először márciusban cikkeztek a lapok, majd még abban a hónapban el is ismerték, hogy egy párt alkotnak. Az öt hónapos kapcsolat nem mondható hosszúnak, azonban Demi sorait olvasva, Max számára az igazi. Mint mondja, mellette önmaga lehet, és határtalanul szeretve érzi magát, ami kezdetnek meg is teszi.