Oscar-díjas filmes készíti el a Whitney Houston-mozit

 

A cím már megvan, a főszereplő még nincs.

Whitney Houston életéről készülő játékfilmen dolgozik a négy Oscar-díjjal jutalmazott Bohém rapszódia forgatókönyvírója, Anthony McCarten a fiatalon elhunyt sztár hagyatékát gondozó Whitney Houston Estate támogatásával.

Whitney Houston (fotó: Getty Images/Lester Cohen / Contributor)

Az I Wanna Dance with Somebody című dráma Houston sztárrá válásának útját mutatja be, de őszintén szól majd a szupersztársággal járó terhekről is - fogalmazott Clive Davis zenei producer és a Primary Wave Music a szerdán kiadott közleményben.

Davis hangsúlyozta, hogy személyesen végigkísérte az énekesnő pályáját tinédzser kora utolsó éveitől korán bekövetkezett haláláig, de Houston életének valódi történetét még nem láthatta a közönség. McCarten forgatókönyve viszont igyekszik majd teljes képet rajzolni a kivételes tehetségű díváról.

Houstonnak 25 éves énekesi pályafutása alatt több mint 200 millió lemeze kelt el, hat Grammy-díjat nyert, és két Emmy-díjat is átvehetett 2012-ben bekövetkezett halála előtt. McCarten Oscar-jelölést kapott A mindenség elmélete, A legsötétebb óra és A két pápa című filmek forgatókönyvéért.

A Houston-film rendezésére Stella Meghie kapott felkérést, akinek The Photograph című romantikus filmjét idén mutatták be.