Ennek köszönheti felépülését a koronavírusból a 99 éves brit nagyi?

 

A nyugdíjas néni sosem táplálkozott egészségesen, a lekváros szendvicsét azonban minden nap elfogyasztotta.

A The Guardian szerint a 99 éves Rita Reynolds a legidősebb brit állampolgár, aki meggyógyult a koronavírusból. A nyáron 100. születésnapját ünneplő nagyi unokája biztos volt benne, hogy eljött a búcsú ideje, mikor igazolták nála március 25-én a fertőzést, de nem így történt.

"Nem hittük, hogy felgyógyulhat belőle, de úgy tűnik, hogy ezt is megcsinálta. Nem tudom hogyan, hiszen sosem evett zöldséget vagy gyümölcsöt. Kekszen és lekváros szendvicsen él!" - viccelődött a család, hogy talán a házi lekvárnak köszönhető a csoda, ami persze csupán egy kis humor a nehéz szituációban.

Nem egyedüli eset, hogy idősek csodával határos módon túlélik a fertőzést. Korábban a 102 éves olasz Italica Grondona került gyógyulásával a címlapokra, aki a "Felvidéki halhatatlan" becenevet is kiérdemelte.