×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Miénk a hála szava: megható Presser-feldolgozást készítettek a magyar énekesek

 

Az egészségügyi dolgozóknak így köszönik meg hazánk sztárjai a hősiességüket, és persze mindenkit arra kérnek, hogy értük is maradjanak otthon.

A jelenlegei koronavírus okozta veszélyhelyzetben Magyarország egészségügyi dolgozóira támaszkodhatunk csupán, akik a frontvonalban minden erejüket felhasználva gyógyítanak és gondoskodnak a megbetegedett embertársainkról. Mindenki más szinte, de csak szinte tehetetlen ebben a szituációban. Egyet azonban tehetünk! Otthon maradunk, hogy lelassítsuk a vírus terjedését.

A magyar sztárok is erre kérnek mindenkit, valamint mindannyiunk nevében köszönetet mondanak napjaink hőseinek. Elkészítették a “hála himnuszát”, mely az LGT Neked írom a dalt című Presser Gábor sláger feldolgozása. A végeredmény megható, ahogy az üzenete is:

“A miénk a hála szava: köszönjük! Köszönjük a munkát mindazoknak, akik ma gyógyítanak, beteget ápolnak, tanítanak, a kereskedelemben dolgoznak, vezetnek, embert, árut és csomagot szállítanak, akik őrzik a rendet és vigyáznak ránk, akik tájékoztatnak, és akik most értünk tesznek, talpon vannak. Mi a legtöbbet azzal segítünk, hogy otthon maradunk, és a zene hídjával kötünk össze mindenkit, aki velünk együtt segítene.”

A dalban közreműködők közül senkit sem lehet kiemelni, íme hát a teljes lista:

Karácsony James, Pátkai Rozina, Kontor Tamás, Sztevanovity Zorán, Varga Livius, Heincz Gábor Biga, Dorozsmai Blanka, Dér Heni, Péter Szabó Szilvia, Dallos Bogi, Puskás Peti, Nagy Sándor, Csemer Boglárka Boggie, Veréb Tamás, Nági, Sipos Péter, Sipos Tamás, Fehérvári Gábor Alfréd Freddie, Tompos Kátya, Veres Mónika Nika, Bereczki Zoltán, Kökény Attila, Horváth Boldizsár, Pál Dénes, Molnár Tamás, Ember Márk, Lola, Cserpes Laura, Peter Sramek, Gömöri András Máté, Oláh Gergő, Csobot Adél, Völgyesi Gabi, Kocsis Tibor, Wolf Kati, Tóth Gabi, Tóth Vera, Balanyi Szilárd, Polyák Lilla, Pély Barna, Nagy Betti, Horváth Charlie és nem utolsó sorban, Presser Gábor maga.