×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

A Grace klinika felajánlotta felszerelését a kórházaknak

 

Maszkok és ruhák kerültek olyan egészségügyi dolgozókhoz, akiknek most igazán nagy szükségük van minden segítségre.

A hosszú évek alatt jelentős szakmai tudást magukra szedhettek a Grace klinika sztárjai leginkább a szakzsargonból, de ettől még nem váltak orvosokká és nővérekké.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne éreznék át talán kettőzött erővel is azt az elkeseredett küzdelmet, amit – ugyan Európához képest kicsit késve, de már – az amerikai egészségügyben dolgozók tesznek az emberéletek megmentéséért a napokban.

Mind a Grace klinka háza táján, mind pedig 2018 óta létező spin-off sorozatánál, a 19-es körzetnél rengeteg olyan eszköz, öltözék és maszk állt halomban, amik most éppen jól jönnek a valódi orvosoknak és nővéreknek. Nem is haboztak a készítők, producerek, és azon nyomban felajánlották az ezek híján lévő intézményeknek – írja cikkében a Harper’s Bazaar.

“Rendkívül hálásak voltak, amikor kiszállítottuk a maszkokat és a ruhákat.” – nyilatkozta Krista Vernoff forgatókönyvíró.

Korábban a Fox stúdió A rezidens című kórházsorozatának teljes felszerelését is egy valódi klinikának ajánlották fel.