Emily Blunt ma már hálás, amiért gyerekkorában dadogott

 

Ha ez nincs, talán nem kezd el drámaszakköre sem járni.

Sokat köszönhet a dadogásnak Emily Blunt, pedig ez állapot sokáig megkeserítette az életét. Ám ha nem dadog, talán sosem lesz belőle színésznő: 12 éves korában egy tanára tanácsolta neki, hogy járjon drámatagozatra, és a színpadon majd elmúlik a beszédzavar.

„A dadogókat félre szokták érteni – magyarázta Blunt a Marie Claire-nek adott interjújában. – Ez nem lelki probléma, hanem genetikai, biológiai alapú, senki nem tehet róla.”

Blunt szerint az egykori dadogásnak köszönheti, hogy sokkal empatikusabb az emberek iránt, és erre neveli két gyermekét, az 5 éves Hazelt és a 3 éves Violetet is.

A színésznő izgatottan várja új filmje, a Hang nélkül 2. premierjét, amelyben kiderül, hogy nem a hang után tájékozódó szörnyek jelenti az egyetlen veszélyt az emberekre. A filmet Blunt férje, John Krasinski írta és rendezte, de alig szerepel benne,:csak néhány flashback erejéig.