Megszületett Anna Kurnyikova harmadik gyermeke

 

Anna és Enrique boldogságáról a nagybácsi rántotta le a leplet.

Anna Kurnyikova és Enrique Iglesias immáron háromszoros szülők – szólta el magát a büszke nagybácsi egy rádiós műsorban. Az énekes bátyja, Julio José szerint Enrique nagyon örül a babának, akiről egyébként csupán két hete szerzett tudomást a sajtó, ezt is a Hola magazin lesifotósának jóvoltából, a pár ugyanis titokban tartotta boldogságát.

Anna Kurnyikova és Enrique Iglesias még 2010-ben. Fotó: Getty Images

Kép és nyilatkozat Annáéktól egyelőre nincs, de remélhetőleg az anyuka hamarosan kiposztolja az első felvételeket is a piciről. A párnak már van két gyermeke, a volt teniszcsillag 2017 decemberében adott életet ikreinek, a kis Nicholasnak és Lucynak.

A szülők 2001-ben találkoztak Enrique Escape videoklipjének forgatásán, bár esküvőre eddig még nem került sor, és nem is biztos, hogy tervezik, Az énekes korábban úgy nyilatkozott, hogy elvált szülők gyermekeként nem hisz a papír erejében, ellenben Annával nagyon boldogok így is.