Holtan esett össze az egykori gyerekszínész - Raphael Coleman 25 éves volt

 

A Nanny McPhee című film színésze tragikus hirtelenséggel hunyt el.

“Azt hiszem semmi sem teszi igazságtalanabbá és értelmetlenebbé a halált, mintha egy fiatal ember távozik” – írta Facebook oldalán Raphael Coleman mostoha apja.

A mindössze 25 éves egykori gyerekszínész, akit a legtöbbet a Nanny McPhee című filmből ismerhetnek, futás közben esett össze, az életét pedig már nem tudták megmenteni. A beszámolók szerint nem volt semmilyen egészségügyi problémája, amiről ő vagy a családja tudott volna. Raphael a Manchesteri egyetem hallgatója volt, ahol zoológiát tanult, és aktivistaként is tevékenykedett - ahogy arról a Mirror cikke beszámolt. Halálhírék édesanyja is megerősítette a lapnak:

"Nyugodj békében fiam, Raphael Coleman. Azt csinálta, amit szeretett, a legnemesebb ügyekért harcolt. A családja nem is lehetne büszkébb rá. Így ünnepeljük együtt, amit elért a rövid élete során, és éltessük az örökségét."