Felfoghatatlan összeget fizetett egy rajongó John Lenon napszemüvegéért

 

A rock and roll történetének egyik leglegendásabb napszemüvege a kikiáltási ár húszszorosáért kelt el.

Az előzetesen becsült ár csaknem húszszorosáért, mintegy 140 ezer fontért (55 millió forintért) árverezték el John Lennon egyik híres kerek napszemüvegét a londoni Sotheby’s online árverésén.

John Lenon védjegyévé vált a napszemüveg (Fotó: Getty Images)

„Ez a rock and roll történetének egyik leglegendásabb napszemüvege” – mondta Gabriel Heaton, az aukciósház munkatársa. Előzetesen úgy becsülték, hogy az 1980-ben meggyilkolt Beatles-tag szemüvegét 8000 fontért fogják értékesíteni.

Az ereklye eredeti tulajdonosa, Alan Herring, aki az 1960-as évek végén sofőrként dolgozott a Beatles együttesnek, fél évszázadon át őrizte a szemüveget. Mint elmondta, John Lennon egyszer a kocsiból kiszállva a hátsó ülésen hagyta azt. Mivel a szemüveg meg volt sérülve, Herring megkérdezte a zenészt, megjavíttassa-e neki. Lennon azt válaszolta: ne fáradjon vele, úgyis csak a stílusos kinézet miatt viseli.

Az árverésen eladásra kínáltak a világsikerű Beatleshez kapcsolódó több emléktárgyat is. George Harrison hippinyaklánca például 10 ezer fontért (3,9 millió forintért) kelt el.