Váratlan történeti csavarral indít a Fekete Özvegy-film első előzetese

 

Scarlett Johannson ezúttal budapesti helyszíneken küzd meg az ellenségeivel.

A Marvel még karácsony előtt megörvendeztette a rajongóit a Fekete Özvegy-film első előzetesével, mely alkotás az úgynevezett negyedik fázis első eleme. Bár a Bosszúállók: Végjátékban el kellett búcsúznunk Scarlett Johansson karakterétől, a színésznő most visszatér a saját előzményfilmjében, melynek történetéről eddig csak rejtélyesen nyilatkoztak a készítők. A trailer a budapesti látképpel indul, hiszen fővárosunkban forgott több jelenet is, amire azonban nem számítottunk, hogy megismerhetjük Natasha testvérét is, aki hasonlóan vonzó, és éppolyan veszélyes élő fegyver, mint nővére.

Ami a további főszerepeket illeti, Florence Pugh alakítja a hugicát, Yelenát, David Harbour Alexei-t, vagyis ő a The Red Guardian, Rachel Weisz pedig Melina szerepét kapta az új Marvel filmben. A kedvcsinálóban kapunk egy kis ízelítőt az ellenségről is, akivel Natasha igen látványos közelharcba keveredik.

“Natasha életének ezen a pontján igen speciális helyzetbe kerül. Egy sötét helyen van, ahonnan nincs hová menekülni és senkire sem számíthat. Önmagával küzd” – nyilatkozott Johansson az EW magazinnak arról, miként kell elképzelni karakterét a visszatekintő moziban.