Parádés megoldással rakták össze Will Smith fiatal alteregóját

 

Régi filmjei tökéletes alapanyagot szolgáltattak a Gemini Manhez.

Új irányt mutathat Hollywoodnak a digitális technológia területén a Gemini Man című thriller, amelyben Will Smith kiöregedett bérgyilkosát saját 23 éves klónja üldözi.

Will Smith Budapesten a film díszbemutatóján (Fotó:/MTI/Kovács Tamás)

Aki már látta a filmet, azt mondja, a fiatal Smith, akit számítógépes technológiával hoztak létre, annyira tökéletes, hogy nem lehet megkülönböztetni egy élő színésztől, ezután pedig bármi lehetséges a mozis szemfényvesztések világában.

A fiatal Smith nem véletlenül sikerült olyan jó, ugyanis saját régi szerepeit táplálták be a nagy teljesítményű számítógépbe. Olyan produkciókat vettek alapul, mint a Kaliforniába jöttem című sorozat (ez volt a színész nagy áttörése a kilencvenes évek első felében), A függetlenség napja című űrinváziós sci-fi, illetve a Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk? című akcióvígjáték.

Smith e korai szereplései nyomán modellezték a mimikáját, a gesztusait, bőrének szerkezetét, s így született meg Junior, azaz a színész hamvasan fiatal változata.