Joaquin Phoenix egyetlen egy nő nevére keresett eddig rá az interneten

 

Aki ki más is lehetne, mint a menyasszonya.

Az új Joker-film sztárja, a Vanity Fairnek adott interjújában kivételesen mesélt egy kicsit magánéletéről, így elárulta, hogy az egyetlen nő, akinek a nevét begépelte a Google-be, az a menyasszonyáé, Rooney Maráé volt. Erre pedig bizonyítéka is van, méghozzá a telefonos előzményeiben.

Rooney Mara és Joaquin Phoenix (Fotó: Getty Images)

A szerelmesek a 2013-as A nő című filmjük forgatásán találkoztak először, Joaquin azonban sokáig úgy gondolta Rooney nem kedveli őt, de mint kiderült, a színésznő csak szégyellős volt.

“Ő az egyetlen lány, akinek utánanéztem a neten, barátok voltunk, amolyan e-mail barátok. Soha nem csináltam ilyet korábban, senkit nem csekkoltam” – nyilatkozta a színész, aki párjával együtt három éven át titkolni tudta, hogy egy párt alkotnak. Kapcsolatukra két éve derült fény, akkor azonban már egy fedél alatt is éltek.