Új alapokra helyezte a válást - meghökkentő döntést hozott meg az énekesnő

 

Adele és volt kedvese közös gyermekük érdekében hozta meg ezt a kissé szokatlan, de praktikus döntést.

Egy 10,7 millió dolláros, öt hálószobás, hat fürdős, 60-as években épült villát vásárolt magának a válófélben lévő Adele, mely alig egy kőhajításnyira van az egykori családi fészektől – számolt be róla a Dailymail. Tényleg nincs ebben költői túlzás, az énekesnő a szemközti házat vásárolta meg, mely a saját edzőteremmel, könyvtárral, kreatív szobával, zenei stúdióval, valójában vetekszik a korábbi otthonnal.

Simon Konecki és Adele még 2013-ban (Fotó: Getty Images/Kevin Mazur)

Simon Konecki és Adele még 2013-ban (Fotó: Getty Images/Kevin Mazur)

A válás tehát minden bizonnyal baráti, de még így is meglepő a döntés, hogy ilyen közel éljen az egykori házaspár, bár abban egyetérthetünk, hogy közös kisfiuk érdekében ez egy tökéletes megoldás.

Áprilisban derült ki, hogy 31 éves énekesnő és 45 éves üzletember férje, Simon Konecki a legnagyobb titokban szakított, sőt azt is rebesgették, hogy már hivatalosan is elváltak. A People magazin legfrissebb információi szerint azonban az énekesnő öt hónap után, épp a napokban adta be hivatalos dokumentumokat.