Ügyet sem vetnének egymásra? - így nézte lányuk edzését Ben Affleck és Jennifer Garner

 

A kötelező közös hétvégéken nem minden jókedv és kacagás.

Ben Affleck és Jennfier Garner 10 éves lánya, Seraphina focizik. Na, nem az Államokban népszerű amerikai focira gondoljunk, hanem a világszerte népszerű európai focira, ami 1994-ben fertőzte meg az amerikaiakat is, amikor világbajnokságot rendeztek (és amelynek döntőjét a Puhl Sándor vezette – a szerk.)

Az elvált sztárpár tagjai mostanában kifejezetten jó szülőtársként funkcionálnak, de természetesen nem fogják eljátszani az embereknek azt, hogy „szipi-szupi” szülőtársak is egyben.

Ezt jól példázza a Hollywoodlife fotója, melyen az látható, hogy Jen a telefonját babrálja, míg Ben vélhetően Seraphinát figyeli. Ugyan jól átgondolt távolságra ülnek egymástól, de a riport tanúsága szerint ennek ellenére többször is kedélyesen beszélgettek az esernyők alatt, melyet a tűző nap ellen vetettek be.