A Muse énekese, Matt Bellamy feleségül vette gyönyörű kedvesét

 

Káprázatos tengerparti kilátás, buja virágokkal díszített helyszín. A menyasszony pedig tényleg lélegzetelállító volt.

Matt Bellamy megnősült a hétvégén – számolt be róla a Just Jared. A Muse énekese és csinos kedvese, Elle Evans egy igazán romantikus ceremónián fogadott egymásnak örök hűséget, melyet többek között a rengeteg virág és a tengerparti kilátás tett felejthetetlenné.

“Mr. és Mrs. Bellamy” – áll röviden az első hivatalos esküvői fotójuk képaláírásában. A pár 2017 decemberében jegyezte el egymást, az esküvői terveiket azonban ügyesen titokban tartották, a sajtó ugyanis nem neszelte meg, hogy augusztusra tervezik a nagy napot.

Matt korábban Kate Hudson színésznő vőlegénye volt, akivel van egy közös kisfia is, a nyolcvéves Bingham. Kapcsolatukat végül nem pecsételték meg hivatalosan, 2014-ben döntöttek a szakítás mellett. Hudson azóta szintén megtalálta a boldogságot, Danny Fujikawa mellett, ők azóta már egy 10 hónapos kislány, Rani Rose Hudson Fujikawa boldog szülei.