A pár négy hónapja jegyben jár, de nyilvános eseményen most először jelentek meg.
Chris Pratt és Katherine Schwarzenegger újabb mérföldkövet tudhat maga mögött: most először jelentek meg együtt vörös szőnyegen, ráadásul Hollywood egyik legjobban várt eseményén – írja az Elle magazin. A pár a Bosszúállók: Végjáték premierjére kéz a kézben érkezett, mely alkalomból Katherine egy lenyűgöző estélyit választott. Tökéletes párt alkottak együtt, sugárzott róluk, hogy fülig szerelmesek.
Katherine Schwarzenegger és Chris Prat (Fotó: Getty Images)
Chris Pratt januárban jelentette be, hogy megnősül, ezzel pedig különleges családba házasodik be, hiszen leendő apósa Arnold Schwarzenegger, míg anyósa, Maria Shriver a néhai John F. Kennedy unokahúga. És hogy mit gondolnak a szülők a frigyről? Arnold a következőt nyilatkozta az Extra magazinnak:
„Annyira fantasztikus, Katherine annyira boldog, mindketten azok, és ahogy ezt már neki is mondtam, Chris egy nagyon szerethető fickó. Őszintén kedvelem, fantasztikus ember!”
Míg Maria a pár kerítője volt, így az ő véleménye sosem volt kérdéses. Chris és Katherine tavaly április óta alkot egy párt, január óta pedig már egy fedél alatt laknak.