Dwayne Johnsonról nevezték el a világ legfejlettebb tankját

 

A színész népszerűsége komoly szintet lépett.

Az amerikai hadsereg Fort Blissben állomásozó első páncéloshadosztálya tankot nevezett el Dwayne ‘The Rock’ Johnsonról. Erről a katonák adtak hírt először a Twitteren, amit maga a művész is megerősített nem sokkal később kedvenc platformján, az Instagramon.

Dwayne Johnson. Fotó: Getty Images

Dwayne Johnson (Fotó: Getty Images)

„Strapabíró, kőkemény, szexi mint a rosseb, és mindig megbízhatóan teszi a dolgát” – lelkendezett Johnson a tankról az üzenetében, nyilvánvaló párhuzamot vonva önmaga és a gépezet között.

Mivel a világ legfejlettebb tankjaként aposztrofálja a szóban forgó harci eszközt, minden bizonnyal egy M1A2 Abrams harckocsiról van szó, amelynek ára extrák nélkül 4,3 millió dollár (1,3 milliárd forint). Nem meglepő, hogy a bejegyzés gyorsan több millió lájkot kapott, ám kritikus hangok is megjelentek. Az egyik kommentelő azt írta, talán nem is olyan vicces, ha az emberről egy szinte mindent elpusztítani képes tankot neveznek el, másvalaki pedig megjegyezte, remélhetőleg soha nem kell éles helyzetben használni ezt a harckocsit. Utóbbi esetben a Peace and Love köszöntés sem maradt el.

Dwayne Johnsont hamarosan Jason Statham oldalán láthatjuk a Halálos iramban: Hobbs & Shaw című akciófilmben, amelyben vállvetve harcolnak a világbékét fenyegető Idris Elba ellen.