Elképesztő felajánlással segíti a magyar kórházat Terence Hill

 

A színész egy jótékonysági aukció keretében árverezteti el híres autóját, a befolyt összeggel pedig a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetet segíti.

Titokban ismét Magyarországon járt Terence Hill, aki Dune Buggy autóját jótékony célból hazánkban árverezteti el. A Különben dühbe jövünk című filmben is látható, azóta felújított járműre december elsejétől lehet licitálni, az új tulajdonosának nevét pedig maga Hill jelenti majd be februárban a Guido & Maurizio de Angelis koncerten, melynek ő lesz a sztárvendége -olvasható a Borsonline cikkében.

Az olasz zeneszerző páros írta a filmzenét a legtöbb Bud Spencer és Terence Hill-filmhez, melyeket több klasszikusukkal együtt a Papp László Budapest Sportarénában adnak majd elő szimfonikus zenekar kíséretével.

A színész titkos látogatásán a kórház kis betegeit is meglátogatta, közösségi oldaláról pedig az is kiderült, hogy a budapesti repülőtérre érkezve, miért barátja és kollégája, a 2016 júniusában elhunyt Bud Spencer jut először eszébe.

A fotó – melyhez a színész csak ennyit írt, hogy “mindig velem van” – mindent elárul: