Richard Gere feleségül veszi 33 évvel fiatalabb szerelmét

 

A színész harmadszor is kimondja a boldogító igent.

Richard Gere 68 évesen is a nagybetűs Richard Gere, így nem is csodálkozunk rajta, hogy a nők térde a mai napig is megremeg, ha róla van szó. Sármja nagy hatással van a nőkre, de számára csak egy létezik, a 35 éves Alejandra Silva, akit a hírek szerint májusban vesz feleségül.

Alejandra Silva és Richard Gere. Fotó: Getty Images

Alejandra Silva és Richard Gere. Fotó: Getty Images

Gere és kedvese 2015 nyarán ismerte el, hogy egy párt alkotnak, azóta persze kiderült, hogy már majdnem egy éve együtt jártak, amikor felvállalták a kapcsolatukat a nyilvánosság előtt.

Az aktivistaként dolgozó Silváról a mai napig nagyon keveset lehet tudni, az biztos, hogy társaságbeli hölgyről van szó, aki a spanyol arisztokraták között forgolódott az elmúlt években. Egyszer már volt férjnél, azonban Govind Friedlandtól már évekkel ezelőtt elvált. A házasságból egy kisfiú született, Albert.

Richard számára sem ez lesz az első frigy, Cindy Crawford négy éven át, míg Carey Lowell 14 évig volt a felesége, utóbbitól egy fia is született, Homer most 17 éves.