„Megbeszélést tartottam a tárgyalóküldöttségünkkel az újabb háromoldalú abu-dzabi találkozó előtt. Erre a találkozóra reményeink szerint már ezen a héten, szerdán és csütörtökön sor kerül. A mai megbeszélésen egyeztettem a delegációval a tárgyalások kereteit és a konkrét feladatokat” – írta bejegyzésében Zelenszkij.
Kapcsolódó tartalom
Az elnök a Telegramon közzétett posztban kiemelte, hogy
„a háborúnak véget kell vetni” és azt írta, hogy véleménye szerint reális esély van „egy tisztességes és tartós béke elérésére.”
Mint írta, az ukrán küldöttség kétoldalú találkozókat is tart az amerikai féllel. „Ukrajna készen áll a valódi lépésekre. Úgy véljük, lehetséges tisztességes és tartós békét kötni. Úgy gondoljuk, hogy készen áll az Egyesült Államokkal a biztonsági garanciákról megkötendő kétoldalú megállapodás, és számítunk az érdemi munka folytatására a helyreállítással és a gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos dokumentumokon.”
„Számítunk arra, hogy az amerikai fél továbbra is határozott lesz a párbeszéd feltételeinek biztosításában. Az eszkaláció csökkentésére tett intézkedések, amelyek gyakorlatilag múlt péntek éjjel léptek életbe, segítik elnyerni az emberek bizalmát a tárgyalási folyamatban és annak eredményességében. Meg kell állítani a háborút!”
– szögezte le Zelenszkij.
Három háborús forgatókönyvről írt a neves amerikai lap
Mint arról a hirado.hu-n nemrég beszámoltunk, a The Wall Street Journal három lehetséges forgatókönyvet vázolt cikkében a háborút illetően – és ezek közül a legvalószínűbbnek jelenleg az tűnik, hogy a konfliktus folytatódik.
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök (j) és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezet fog a floridai Palm Beachben lévõ Mar-a-Lago elnöki rezidencián tartott sajtóértekezletük elõtt 2025. december 28-án. MTI/AP/Alex Brandon.











