Mint arról a hirado.hu-n írtunk, a franciák az előző héten még csak 15 katonát küldtek a szigetországra. Olivier Poivre d’Arvor nagykövet akkor a francia rádióban közölte, hogy hegyivadászaik megérkeztek a grönlandi Nuukba. A francia katonai jelenlét az Arctic Endurance művelet keretében valósul meg. Ez egy európai katonai misszió, amelyet több NATO-ország, köztük Svédország, Németország és Norvégia indított meg.
Kapcsolódó tartalom
Emmanuel Macron azonban később jelezte, hogy 15-nél több katonát fognak küldeni: az istres-i légibázison, a francia fegyveres erőkhöz intézett újévi köszöntőjében jelentette be, hogy a már jelen lévő francia katonai egységeket napokon belül további szárazföldi, légi és tengeri eszközökkel erősítik meg. Bejelentésének hivatalos indoklása szerint a francia kontingens egy európai katonai gyakorlat részeként vesz részt a műveletekben, ám az üzenet politikai súlya messze túlmutat egy szokásos katonai rutingyakorlaton.
Kapcsolódó tartalom
Most kiderült, mennyi katonát is küldenek oda a franciák. A Le Canard enchainé című francia lap ugyanis egy cikkben közölte:
Macron még hétfőn rendkívüli védelmi tanácsot hívott össze, és úgy döntött, hogy egy legalább kétszáz fős, jól felszerelt hegyivadász egységet küld Grönlandra.
„Az amerikai elnök expanzionista törekvései és az ellene fellépő nyolc európai országra vonatkozó vámemelési fenyegetései felháborították az Élysée-palotát” – tette hozzá a lap a lépés indokát illetően.
Donald Trump amerikai elnök többször is közölte, hogy biztonságpolitikai okokból szükségük van a szigetre. Az előző hétvégén azt is jelezte, hogy február 1-től 25 százalékos, majd júniustól kezdve 50 százalékos vámot vet ki Dániára, Norvégiára, Svédországra, Franciaországra, Németországra, az Egyesült Királyságra, Hollandiára és Finnországra, amennyiben nem sikerül megállapodni Grönland ügyében.
Az Egyesült Államok elnöke szerda délután a davosi Világgazdasági Fórumon is beszédet mond – jó eséllyel ott is előkerülhet majd Grönland ügye.
Kiemelt kép: Emmanuel Macron francia elnök beszédet mond az 56. Világgazdasági Fórum második napján, 2026. január 20-án a svájci Davosban. A január 23-ig tartó rendezvény mottója: A párbeszéd szelleme (Fotó: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller)











