„Ez az utolsó csata” – ismét kilátásba helyezte visszatérését Iránba Reza Pahlavi trónörökös

| Szerző: hirado.hu
Újfent kilátásba helyezte visszatérését Iránba Reza Pahlavi trónörökös, az 1979-ben elűzött uralkodói család évtizedek óta Egyesült Államokban élő feje vasárnap.

A 65 éves trónörökös nem említett dátumot az X-en közzétett videóüzenetében, de videóüzenetében úgy fogalmazott, hogy az irániak nemcsak elutasítják az ottani „rezsimet”, de hiteles, jövőbe vezető új utat követelnek. Szerinte itt az idő, hogy a nemzetközi közösség most teljes egészében mögéjük álljon.

„Vissza fogok térni” – közölte Pahlavi.

A felvételen még egy mondatot kiemeltek: „Ez az utolsó csata”.

Pahlavi bizonyítékok szolgáltatása nélkül azt állította, hogy 48 óra alatt a kormányellenessé fajult iráni tüntetéseken 12 ezer ember vesztette életét. Az egykori trónörökös vezető szerepre aspirál a megosztott ellenzéken belül, s mindenek előtt a közösségi médiában milliós publikumra tett szert.

Iránban ugyan nem működik szervezett ellenzék, de a tüntetők soraiban ismételten hallani lehetett olyan kijelentéseket, hogy Soká éljen a király, ami egyenes utalás Pahlavi személyére. Mindemellett kérdéses, hogy Pahlavi egyáltalán be tudna-e utazni, illetve milyen következményekkel kellene számolnia az Iszlám Köztársaságban.

Donald Trump amerikai elnök támogatást ígért az iráni tüntetőknek, ugyanakkor a Reuters hírügynökségnek szerdán adott interjúban kétségét hangoztatta afelől, hogy Pahlavi elegendő támogatást tudna-e szerezni Iránban ahhoz, hogy átvegye a hatalmat. Ezen kívül maga Trump is óvatosan nyilatkozott Pahlavival kapcsolatban az előző héten.

Kiemelt kép: Reza Pahlavi emigrációban élő iráni trónörökös herceg a washingtoni Országos Sajtóklubban beszél 2026. január 16-án. Iránban december végén kormányellenes megmozdulások kezdődtek, amelyek ellen a helyi vezetés kemény kézzel, sokszor erőszakkal igyekszik fellépni (Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Ajánljuk még