A figyelmeztetésben
név szerint említették Ecuadort és Kolumbiát, valamint hozzátették azt is, hogy a figyelmeztetés 60 napra szól.
A mexikói kormány a bejelentést pusztán „elővigyázatosságnak” nevezte, kiemelve, hogy az nem jelent légtérkorlátozást, és nem érinti a Mexikó fölötti légi közlekedést sem.
Az amerikai elnök ténykedését már a ciklus kezdete óta gyakran hasonlították egy tornádóhoz, amely a nemzetközi politikában rendezi át a viszonyokat.
Donald Trump már többször is figyelmeztetett arra, hogy újabb csapás jöhet
Donald Trump a venezuelai akció után nem egy alkalommal üzent a térségbeli országoknak, valamint – az éppen forradalmi hangulatban lévő – Iránnak is, utalva arra, hogy küszöbön állhat egy amerikai katonai akció.
Kapcsolódó tartalom
A hónap elején az amerikai elnök kemény hangvételű üzenetet küldött Kubának és Kolumbiának, miközben az Európai Uniót arra szólította fel, hogy támogassa Grönland amerikai ellenőrzés alá vonását.
Kapcsolódó tartalom
Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök beszédet mond a 10. alkalommal rendezett America Business Forum (ABF) nemzetközi üzleti konferencián a miami Kaseya Center rendezvényközpontban 2025. november 5-én. Az idei, kétnapos ABF-fórumot elõször tartják az Egyesült Államokban.MTI/EPA/Cristobal Herrera











