A miniszterelnök azt követően tartott sajtóértekezletet, hogy pénteken az ellenzéki jelöltként megválasztott Karol Nawrocki elnök fogadta őt.
A találkozón megvitatták az ország nemzetbiztonságát és külpolitikáját érintő témákat, ezen belül az ukrajnai helyzetet. A megbeszélés után mindkét fél leszögezte: az említett kérdéskörökben hasonló az álláspontjuk.
Tusk sajtóértekezletén újságírói kérdésre arról is beszélt, hogy milyen kockázatokkal járhatnak Lengyelország számára a washingtoni kormány lépései a Dániához tartozó Grönlanddal kapcsolatban.
„Minden, ami gyengíti a transzatlanti szolidaritást (…), bizonyos kockázatokkal jár” – válaszolt Tusk. Hozzátette: Lengyelország minden körülmény dacára a lehető legerősebb kapcsolatok fenntartására törekszik Európa és az Egyesült Államok között, mert ezek a kapcsolatok jelentik az egyetlen esélyt világunk fennmaradására. Hozzátette: nagyon aggódik Grönland miatt, emellett nyugtalanítónak tartja mindazt, ami eszmei és politikai feszültséget kelt a NATO-n és az Egyesült Államokon belül is.
Tusk már kedden kommentálta Donald Trump amerikai elnök azon kijelentését, hogy az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági okokból szüksége van Grönlandra. A lengyel kormányfő akkor alapvető kérdésnek nevezte az európai államok integritásának tiszteletben tartását, és aláhúzta: Grönland ügyében Dánia egész Európa szolidaritására számíthat.
Kiemelt kép: Donald Tusk lengyel miniszterelnök (Fotó: MTI/EPA/PAP/Pawel Supernak)











