Melnyik vagyonnyilatkozatáról az TSZN ukrán portál számolt be, amelyből az is kiderült, hogy az öt tonna aranyat Moszkvában őrzik – írta a Mandiner.
Az 5 tonna arany értéke jelenlegi árfolyamon körülbelül 79,8 millió euró (átszámítva körülbelül 30,74 milliárd forint).
Andrij Melnyik arról is nyilatkozott, hogy tulajdonában van 15 ritkaföldfém-lelőhely – egyikről azt nyilatkozta, hogy körülbelül 1,5 milliárd hrivnya értékű – a luhanszk régió területén, amely jelenleg orosz fennhatóság alatt áll. Melnyik bevallása szerint éves fizetése 1 millió hrivnya (átszámítva körülbelül. 7,67 millió forint) volt.
A Mandiner megjegyezte: Magyarország aranytartaléka, annak 2018-as megemelése előtt 3,1 tonna volt – jelenleg 110 tonna. Melnyik aranykészlete egyébként meghaladja olyan országok hivatalos aranykészletét, mint például Albánia, Szlovénia, Litvánia vagy éppen Észtország.
Újfajta rabszolgatartás Ukrajnában: éhbérért dolgoznak magáncégeknél a toborzók elől bújtatott férfiak
Mint a hirado.hu-n írtuk, magánvállalkozásoknál rejtőzködik a hadköteles ukrán férfiak egy része. A munkaerőhiánnyal küzdő cégeknél lakhatásért, bújtatásért és éhbérért cserébe dolgoznak a toborzótisztek elől menekülő férfiak.
Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtóértekezletet tart diplomáciai szolgálat napja alkalmából Kijevben 2025. december 22-én. MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko.











