Mint írtuk, az ukrán hatóságok péntek reggel házkutatást tartottak Andrij Jermaknál, aki a béketárgyalásokkal kapcsolatban is az ukrán fél legfőbb tárgyalója volt az utóbbi időben (ő volt a delegáció vezetője például a november 23-án, Genfben tartott amerikai–ukrán egyeztetéseken is). A friss fejlemény alapján úgy fest, hogy Jermaknak is köze lehet a november elején kirobbant hatalmas ukrajnai korrupciós botrányhoz.
A reggeli házkutatásnak most további fejleményei lettek. The Kyiv Independent szerint
Volodimir Zelenszkij péntek délután bejelentette, hogy Andrij Jermak távozik a hivatalából.
„Az elnöki hivatalban változások lesznek. Andrij Jermak, az elnöki hivatal vezetője benyújtotta lemondását. Hálás vagyok Andrijnak, hogy a tárgyalások során mindig pontosan úgy képviselte Ukrajna álláspontját, ahogyan azt kellett” – mondta Zelenszkij, majd hozzáfűzte, hogy a lemondással kapcsolatban „el akarja kerülni a pletykákat és a spekulációkat”.
„Ami a hivatal új vezetőjét illeti, holnap konzultációkat fogok tartani azokkal, akik vezethetnék ezt az intézményt”
– tette hozzá az ukrán elnök.
A legmagasabb szintre ért az ukrán korrupciós botrány, Zelenszkij hatalma is veszélyben lehet
A korrupciós botrányba keveredett eddigi két magas beosztású tisztviselőt – Herman Haluscsenko igazságügyi minisztert és Szvitlana Hrincsuk energiaügyi minisztert november 19-én elbocsátották, de ellenük eddig még nem történt vádemelés. Az ügy központi alakja, Timur Mindics oligarcha pedig még a vádemelés előtt elmenekült Ukrajnából.
Nem sokkal azelőtt, hogy megjelent a Jermak távozásáról szóló hír, részletesen írtunk arról, hogy mekkora jelentősége van a Jermak elleni pénteki házkutatásnak, és annak, hogy a legfrissebb információk szerint valószínűsíthető, hogy hamarosan vádat is emelhetnek ellene.
Kiemelt kép: Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetõje a Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval közösen tartott sajtóértekezleten Kijevben 2024. március 20-án.MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko.











