Elkezdődött Leó pápa első külföldi látogatása, megérkezett Törökországba az egyházfő

| Szerző: hirado.hu
XIV. Leó pápa, a katolikus egyház vezetője csütörtökön megérkezett Törökországba. Az egyházfőnek tavaszi beiktatása óta ez az első hivatalos külföldi útja, pár nap múlva pedig Libanonban lesz a második.

A Vatikán még október elején jelentette be, hogy XIV. Leó pápa első külföldi úti céljai Törökország és Libanon lesznek.

Csütörtök reggel a római Fiumcino repülőtérről, a Shepherd One hívójelű pápai repülőgép felszállt. A pápa a repülőgépen újságíróknak elmondta, hogy apostoli útjának célja, hogy a béke üzenetét vigye a térségbe. A Reuters hírügynökség beszámolója szerint

XIV. Leó pápa délelőtt megérkezett az ankarai Esenboga nemzetközi repülőtérre.

A leszállásról több videó és fotó is készült.

Ima a Kék mecsetben, szentmise a Volkswagen Arénában – ez lesz a várható program

Mint a Reuters írta, a pápa várhatóan magyar idő szerint 11.30-kor meglátogatja az Anitkabirt, amely a modern Törökország alapítójának, Mustafa Kemal Atatürknek a mauzóleuma.

Ezt követően 12.10-kor részt vesz az elnöki palotában tartandó üdvözlő ceremónián, majd 12.30-kor találkozik Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

13.30-kor már a török hatóságok, civil társadalmi csoportok képviselői, illetve diplomaták előtt mond beszédet, 15.20-kor pedig továbbindul Ankarából Isztambulba.

Az egyházfő külföldi útjának célja, hogy az egység, a remény és a béke jelét vigye Törökországba és Libanonba – írta a látogatásról a Magyar Kurír (Matteo Bruni szentszéki szóvivő a napokban azt hangsúlyozta hogy a vallások közti párbeszéd lesz a két út fókuszában).

Mint a lap emlékeztetett, a központi esemény Iznikben – az ókori Niceában – lesz az első niceai zsinat 1700. évfordulója alkalmából. Az ökumenikus ünnepségen a pápa és Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka együtt sétálnak a Szent Neofitosz-bazilika ősi romjaihoz.

A Krisztus és a zsinat ikonjai előtt tartott ökumenikus imádság gyertyagyújtással zárul, az egység szimbolikus gesztusaként.

De az utazás alatt lesz ima a Kék mecsetben, szentmise az isztambuli Volkswagen Arénában, cédrusültetés a bejrúti elnöki palota kertjében, valamint ima Szent Charbel sírjánál és a Libanoni Szűz Mária szobra előtt.

Kiemelt kép: XIV. Leó pápa búcsúzik Ankarába tartó útja kezdetén a Róma melletti Fiumicino Repülőtéren 2025. november 27-én. A május óta szolgáló katolikus egyházfő első apostoli útja során Törökországot és Libanont keresi fel (Fotó: MTI/EPA/Vatikáni Média/Telenews)

Ajánljuk még