„Megdöbbentő dokumentum”– kiszivárgott, hogyan támogatta a BBC a Hamász terroristáit

| Szerző: hirado.hu
A The Telegraph című brit lap újabb információkat ismertetett azzal kapcsolatban, hogy a BBC-nél milyen visszaélések történtek a cég egyik belső használatra szánt dokumentuma szerint.  Mint írták, a gázai háborúval kapcsolatban bebizonyosodott, hogy a brit közszolgálati sajtótermék tudatosan a Hamász narratíváját erősítette.

A The Telegraph először a minap közölt részleteket arról, hogy egy 19 oldalas belsős dokumentum szerint – amely hozzájuk is eljutott, és számos brit kormányszerv közti kering – milyen témákban ferdítette el a valóságot a BBC. A lap akkor elsősorban arról írt, hogy Donald Trump beszédét miként hamisították meg, de további részleteket ígértek későbbre más témákban, köztük a gázai háborúval kapcsolatban is.

A 19 oldalas jelentést az a Michael Prescott írta, aki három évig független külső tanácsadóként dolgozott a BBC szerkesztői irányelvekért felelős bizottságában, mielőtt júniusban távozott volna a posztjáról. A The Telegraph mostani cikkének szerzője, Danny Cohen azt írta:

„A kiszivárgott Prescott-jelentés egy megdöbbentő dokumentum. Ez egy bennfentes beszámoló a BBC hírműsorainak évek óta tartó súlyos és széles körű elfogultságáról, rendszerszintű torzításáról és aktivista újságírásáról.”

A dokumentum „első alkalommal tárja fel, hogy a BBC vezető tisztségviselői hogyan próbálták többször is elutasítani, lekicsinyelni vagy mentegetni ezeket a hibákat, teljes mértékben elhanyagolva felelősségüket. Ezzel nem tartották be a közszolgálati újságírás legmagasabb színvonalát, amelyet elvárhatunk a BBC-től” – írta a The Telegraph szerzője, aki hangsúlyozta azt is, hogy „Michael Prescott komoly és elismert újságíró”, aki három éven át „rendszeresen és részletesen hozzáférhetett a BBC újságírói hibáinak és csoportgondolkodásának bizonyítékaihoz.”

A The Telegraph szerint Prescott részletesen feltárta „a BBC hírszerkesztőségében uralkodó mély és átható elfogultságot, valamint a BBC legfelső vezetésének krónikus kudarcát annak kezelésében”, és az is jól látható benne, hogy miként vesztette el Prescott a bizalmát a BBC vezetésében, beleértve ebbe Tim Davie főigazgatót és Deborah Turness-t, a BBC News vezérigazgatóját.

„Ami ugyanis a leginkább feltűnő ebben a jelentésben, az az, hogy feltárja: miként döntöttek a BBC vezetői amellett, hogy a súlyos és félrevezető újságírói hibákat inkább eltitkolják a nyilvánosság elől, ahelyett, hogy helyesbítették volna ezeket […]. Az a gondolat, hogy az ilyen súlyos hibákról átláthatóan tájékoztatniuk kellett volna a közönséget, úgy tűnik, senkinek sem jutott eszébe, aki vezetői pozícióban volt. A BBC hírnevének és saját karrierjüknek a védelme előbbre valónak bizonyult a BBC alapokmányában foglalt kötelezettségeknél és irányelveknél.”

– írta a The Telegraph szerzője.

A jelentés szerint ezért voltak botrányosak a BBC tudósításai a gázai háborúról

A The Telegraph hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra hozta azt, hogy a BBC arab nyelvű szolgáltatása, a BBC Arabic kötelékében dolgozó külsős újságírók antiszemita bejegyzéseket tesznek közzé a közösségi médiában, de a lap szerint a BBC akkor igyekezett lekicsinyelni ennek jelentőségét. A nyilatkozataikban az érintetteket „szemtanúkként” és „nem a BBC alkalmazottaiként vagy a BBC tudósítócsapatának tagjaként” emlegették.

A most kiszivárgott dokumentumban szintén felsoroltak tételesen több olyan tényezőt, amelyek arra utalnak, hogy a BBC Izrael-ellenes narratívát terjesztett a háborúval kapcsolatban.

A 19 oldalas feljegyzésben írtak arról, hogy az egyik ilyen férfi, Samer Elzaenen – aki a közösségi médiában arra szólított fel, hogy a zsidókat „Hitlerhez hasonlóan” égessék el – 2023 novembere és 2025 áprilisa között 244 alkalommal jelent meg a BBC Arabic csatornán. Egy másik személy, Ahmad Alagha – aki a zsidókat „ördögöknek”, az izraelieket pedig „emberalatti lényeknek” nevezte – ugyanebben az időszakban megdöbbentő 522 alkalommal jelent meg a BBC Arabic hírműsoraiban.  „Ez rendkívül sok alkalom ahhoz, hogy pusztán »szemtanú« lehessen” – jegyezte meg a The Telegraph.

„A BBC Arabic nemcsak rendszeresen teret adott a zsidógyűlölő újságíróknak, hanem a tények helyett a Hamász hazugságait is terjesztette. A BBC Arabic egyik cikke, amely egy Gázából megmentett jazidi szexrabszolga megrázó történetét mutatta be, csaknem 600 szót szentelt a Hamász nyilatkozatának, amelyben a nőt hazugnak nevezték”

– ismertette cikkében a konzervatív brit lap. Hozzátették: „A tagadhatatlan bizonyítékokkal szembesülve a BBC vezetői úgy döntöttek, hogy teljes mellszélességgel megvédik a BBC Arabic „kivételes újságírását”, privátban és a nyilvánosság előtt egyaránt.”

Emellett írtak arról is, hogy „ez a romlottság romlás nem korlátozódik a BBC Arabicra. A Prescott-dokumentum azt is feltárja, hogy a BBC zászlóshajója, a Newsnight című aktuális ügyekkel foglalkozó műsor hogyan emelte ki azokat az állításokat, hogy Gázában több ezer csecsemő éhezik, miközben már tudta, hogy ezek hamisak.”

A dokumentum emellett azt is bemutatja, hogy a BBC News hogyan adott teret széles körben azoknak a híreknek, amelyek Izraelt agresszorként ábrázolták, miközben elhallgatta azokat a híreket, amelyek ellentmondtak ennek a narratívának. A The Telegraph szerint a BBC e téren még a saját exkluzív cikkét – amely arról szólt, hogy a nemzetközi média széles körben félreértette a Nemzetközi Büntetőbíróság gázai „népirtásról” szóló ítéletét – is a szőnyeg alá söpörte.

A The Telegraph szerzője végül azzal összegzett: A„hogy oldalról oldalra olvastam a sokkoló leleplezéseket, egyre nagyobb csalódottságot éreztem azok iránt, akik a BBC vezetésében két éven át biztosítottak engem és a brit zsidó közösség többi tagját arról, hogy komolyan veszik az antiszemitizmus és az elfogultság kérdését.”

„Ez a jelentés kemény bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a BBC manipulált minket. Most már nem lehet kétséges, hogy a BBC segített terjeszteni a Hamász hazugságait szerte a világon, és táplálta az antiszemitizmust odahaza”

– írta, hozzáfűzve: a dokumentum „romba döntötte a BBC azon állítását, hogy megbízható és pártatlan hírforrás, és ébresztőként kell szolgálnia a [brit] kormány számára […]. Azoknak, akik felelősek ezeknek a pártatlan újságírás ellen elkövetett súlyos bűncselekménynek a felügyeletéért, szégyenkezve kellene lehajtaniuk a fejüket, és lemondaniuk. A BBC nincs biztonságban a kezükben.”

Kiemelt kép: a Gázai övezetet uraló Hamász radikális palesztin iszlamista szervezet szimpatizánsai tüntetnek a ciszjordániai Rámalláhban 2014. augusztus 15-én. Az izraeli hadsereg július 8-án indított hadmûveletet a Gázai övezet ellen a palesztin fegyveresek Izrael elleni rakétatámadásainak leállítására. MTI/EPA/Atef Szafadi.

Ajánljuk még