Kim Dzsongün „üdvözlésképp” kilőtt pár rakétát, miközben Donald Trump Dél-Koreába érkezett

| Szerző: hirado.hu
Észak-Korea stratégiai cirkálórakétákat tesztelt a Sárga-tengeren – jelentette a dél-koreai Yonhap hírügynökség az észak-koreai KCNA hírügynökségre hivatkozva az MTI szerint. Nem sokkal korábban még úgy volt, hogy Donald Trump amerikai elnök találkozhat Kim Dzsongün észak-koreai vezetővel, azonban ezt a találkozót időközben lemondták.

A KCNA beszámolója szerint a tesztre még október 28-án került sor, és sikeres volt az egyszerre több tenger-föld típusú cirkálórakéta kilövése. A hírügynökség szerint a kedden kilőtt rakéták több mint két órán át repültek, mielőtt pontosan célt találtak a nyugati vizeken.

A rakétatesztre röviddel azelőtt került sor, hogy szerdán Dél-Koreába érkezett Donald Trump amerikai elnök, hogy részt vegyen az Ázsiai–Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) pénteken kezdődő kétnapos csúcstalálkozóján a dél-koreai Kjondzsu városában.

A dél-koreai hadsereg szerdai közleményében szintén azt írták, hogy kedden cirkálórakéták haladását észlelték Észak-Korea nyugati részén, a tengeren, megerősítve ezzel a teszt hírét.

Donald Trump megerősítette: most nem lesz találkozója Kim Dzsongünnel

Mint írtuk, az amerikai elnök a múlt héten azt mondta: „Teljes mértékben nyitott” egy találkozóra Kim Dzsongünnel, és hogy „nagyon jól kijön” az észak-koreai kommunista vezetővel.

Trump szerdán, Dél-Koreába érkezve szintén azt mondta: „Jól ismerem Kim Dzsongünt, nagyon jól kijövünk egymással”, de elismerte, hogy

kettejük találkozójára egyelőre nem kerül sor, mert nem sikerült megfelelő időpontot találni.

Ugyanakkor nem zárta ki, hogy a későbbiekben még találkozhatnak.

Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy szeretné enyhíteni a feszültséget Észak- és Dél-Korea közt, és e célból egyeztetne Kimmel is. „Egy adott ponton foglalkoznunk kell Észak-Koreával; szerintem ők is ezt akarják és én is”mondta szerdán Trump,

Előző elnöki ciklusa idején Trump háromszor találkozott Kim Dzsongünnel: először 2018-ban Szingapúrban, majd 2019-ben Hanoiban, utána pedig a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált övezetben.

Kiemelt kép: A KCNA észak-koreai állami hírügynökség 2024. március 15-i felvételén Kim Dzsongun észak-koreai vezető és lánya, Kim Dzsue légi gyakorlatozást tekint meg egy észak-koreai katonai gyakorlótéren (Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS)

Ajánljuk még