Vlagyimir Putyin bejelentette: Oroszország sikeresen tesztelte a legújabb nukleáris meghajtású fegyverét

| Szerző: hirado.hu
Vlagyimir Putyin orosz elnök helyi idő szerint vasárnap kora reggel bejelentette, hogy Oroszország sikeresen végrehajtotta a Burevesztnyik nevű nukleáris meghajtású interkontinentális cirkálórakéta tesztjét.

Az orosz elnök katonai egyenruhába öltözve tartott egy kormányülést vasárnap reggel, amiről több videót is publikáltak az orosz állami sajtóban.

Valerij Geraszimov vezérkari főnök az ülésen elmondta Putyinnak, hogy a teszt még kedden történt,

és a rakéta körülbelül 15 óra alatt 14 000 kilométert (8700 mérföldet) repült.

„Ez valóban egy egyedülálló fegyver, amelynek nincs párja a világon” – mondta Putyin a The Moscow Times szerint a fegyverről.

Azt egyébként, hogy Oroszország a fegyver tesztjére készül, jó előre lehetett sejteni, mivel még műholdas felvételeken is láthatóak voltak az előkészületek – korábban itt írtunk erről.

Ezen kívül mag a Putyin is beszélt arról egy október 10-i külföldi látogatáson, hogy Oroszország hamarosan bejelentheti egy új fegyver megjelenését, amelynek tesztjei sikeresen zajlanak.  Az orosz atomfegyverekről beszélve azt mondta: „Tökéletesítjük őket, és úgy gondolom, a közeljövőben lehetőségünk lesz beszámolni egy új fegyverről, amelyet már korábban is említettünk.”

A Burevesztnyik, amelyet amelyet a NATO SSC-X-9 Skyfall néven jelöl meg, először 2019-ben került a címlapokra, miután egy sikertelen teszt egy nehéz mentőakcióhoz vezetett az Északi-sarkvidéken.

A kiemelt kép illusztráció:  az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálatának felvételén fellőnek egy Jarsz interkontinentális ballisztikus rakétát a pleszecki űrrepülőtérről 2025. október 22-én. Az orosz hadászati nukleáris erők gyakorlatát Vlagyimir Putyin orosz elnök irányította. MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata.

Ajánljuk még