Első külföldi útjaira indul pápaként XIV. Leó, érdekes úti célokat választott

| Szerző: hirado.hu
XIV. Leó pápa apostoli utazást tesz Törökországba november végén, majd rögtön utána Libanonba is ellátogat – jelentette be kedden a Szentszék Sajtóirodája.

A Vatican News beszámolója szerint a vatikáni sajtóiroda igazgatója, Matteo Bruni közölte:

Leó pápa november 27–30. között Törökországba utazik, amelyet követően Libanonba látogat december 2-ig bezárólag.

Ezek lesznek az egyházfő első külföldi útjai. Mint Bruni mondta, a pápa a török és a libanoni államfő és egyházi hatóságok meghívását elfogadva utazik az országokba.

A sajtóiroda igazgatója szerint a törökországi látogatás „magában foglalja az izniki zarándoklatot az első niceai zsinat 1700. évfordulója alkalmából”. A libanoni apostoli utazás útvonaláról még nem árult el részleteket, ezt a megfelelő időben fogják bejelenteni.

Az egyházfőt beiktatása óta számos országba invitálták, köztük Magyarországra is meghívta Sulyok Tamás köztársasági elnök.

Kiemelt kép: XIV. Leó pápa integet a híveknek a heti általános audienciájáról távozóban a vatikáni Szent Péter téren 2025. július 30-án (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci)

Ajánljuk még