Balesetet szenvedett és kórházba került Rudy Giuliani, New York volt polgármestere

| Szerző: hirado.hu
Rudy Giuliani, New York volt polgármestere autóbalesetet szenvedett az amerikai New Hampshire államban, és kórházban kezelik. A most 81 éves Giulianit egykor Amerika polgármestereként emlegették, miután vezetésével vészelte át New York a 9/11-es terrortámadást és annak következményeit.

A helyi rendőrség szerint Giuliani utas volt egy Ford Bronco autóban, amikor szombat este, a New Hampshire-i Manchester városában hátulról nekik ütköztek. „A diagnózis szerint mellkasi csigolyatörése, több zúzódása és horzsolása van, valamint bal karján és alsó lábszárán is sérülések vannak” – áll az egykori polgármester biztonsági őre, Michael Ragusa által kiadott nyilatkozatban.

Közlése szerint

a baleset nem sokkal azután történt, hogy Giuliani segített egy állítólagos családon belüli erőszak áldozatának, aki az út mentén kért segítséget tőle.

„Giuliani polgármester azonnal segítséget nyújtott és értesítette a 911-et” – mondta ezzel kapcsolatban a biztonsági őr.

A rendőrség szerint a balesetben érintett személyek nem szenvedtek életveszélyes sérüléseket, de kórházba szállították őket. Emellett megerősítették, hogy valóban egy bejelentett családon belüli erőszakos cselekményt vizsgáltak a helyszínen, amikor megtörtént a baleset.

„Az ütközés következtében mindkét jármű a középső sávba sodródott és súlyosan megrongálódott”  – tette hozzá a rendőrség. A nyomozók azonosították azt a sofőrt, aki állítólag Giulianiék autójának hajtott, bár a baleset pontos körülményeit még vizsgálják.

A most 81 éves Giulianit egykor Amerika polgármestereként emlegették, miután vezetésével vészelte át New York a 9/11-es terrortámadást és annak következményeit.

2008-ban az amerikai elnökjelölti előválasztáson is indult, majd Trump 2016-os kampányában az egyik tanácsadója lett. 2018-ban csatlakozott Trump személyes jogi csapatához, és a 2020-as választásokig annak tagja maradt.

Joe Biden 2020-as választási győzelme után Giuliani alaptalannak bizonyult állításokat terjesztett arról, hogy a választást elcsalták, amiből jogi ügy kerekedett. Giulani elvesztette a pert, és vele együtt szinte a teljes vagyonát is a kártérítés miatt. 2025 elején végül feltételes megállapodást kötött azzal a két korábbi választási tisztségviselővel, akik 148 millió dollárnyi kártérítést nyertek ellene, miután beperelték rágalmazásért a választási csalás vádja miatt – írta a BBC.

Kiemelt kép: Rudy Giuliani volt New York-i polgármester (Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds)

Ajánljuk még