A portugál elnök (aki egyébként 2016 óta tölti be a tisztséget, és 2018-ban Donald Trump vendége volt a Fehér Házban) szokatlan erős kritikát mondott az Egyesült Államok vezetőjéről. Marcelo Rebelo de Sousa a portugál Szociáldemokrata Párt nyári egyetemén vett részt szerdán, Castelo de Vide-ben, és „Az elnök válaszai” című panelben mondott megnyitóbeszédet.
A CNN Portugal szerint az elnök a nemzetközi helyzetről beszélt, és Donald Trumpot hozta fel példaként egy új stílusú politikai vezetésre, amely érzelmesebb és közvetlenebb kapcsolatot ápol a polgárokkal, közvetítés nélkül a mostani világban, ahol a hatalmi egyensúly is megváltozott. Ezzel kapcsolatban viszont „egy különös és összetett” jelenségre is felhívta a figyelmet.
„A világ legnagyobb szuperhatalmának legfőbb vezetője objektív értelemben egy szovjet vagy orosz ügynök. Úgy viselkedik, mint egy ügynök”
– jelentette ki Marcelo Rebelo de Sousa, majd azt is elmondta, hogy miért gondolja így. „Azt mondom, hogy objektíven nézve az új amerikai vezetés stratégiailag kedvezőbb helyzetbe hozta az Orosz Föderációt” – fogalmazott, utalva ezzel az amerikai elnöknek az ukrajnai háborúval kapcsolatban tett eddigi lépéseire.
A portugál elnök ezzel kapcsolatban példaként hozta fel, hogy az Egyesült Államok nap mint nap „szörnyű fenyegetésekkel” lép fel Moszkva ellen a szankciók alkalmazását illetően, de ehhez képest e fenyegetések egyike egyike sem valósult meg az utóbbi hónapokban.
Kapcsolódó tartalom
„Más szavakkal, az egyik oldalon álló szövetségesből a válság döntöbírójává váltak” – mondta nem sokkal később az Egyesült Államokról a portugál elnök, hozzátéve: szerinte Trump oly módon tölti be ezt a döntőbírói szerepet, hogy csak az egyik csapattal akar tárgyalni, kizárva Ukrajnát és Európát a folyamatokból, amelyeknek emiatt legutóbb „ki kellett kényszeríteniük” azt, hogy ők is odaülhessen a tárgyalóasztalhoz a Fehér Házban, Trump és Putyin alaszkai találkozója után.
Marcelo Rebelo de Sousa mindemellett elismerte: ez az egész azért történhetett meg, mert „Európa lebecsülte Trumpot és a trumpizmust”, valamint „az új erőviszonyok hirtelen kialakulásának lehetőségét” az Egyesült Államokban tartott legutóbbi választásokkal kapcsolatban.
Kiemelt kép: Marcelo Rebelo de Sousa jobboldali elnökjelölt beszédet tart támogatóinak körében Lisszabonban 2016. január 24-én, miután megnyerte a portugál elnökválasztást. Rebelo de Sousa a szavazatok 52 százalékát nyerte el, így nem lesz szükség második fordulóra. MTI/EPA/Mario Cruz.











