„Soha nem távolítottuk el a határvidéken elhelyezett hangszórókat, és nem áll szándékunkban eltávolítani őket” – mondta Kim az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA által közzétett nyilatkozatában.
A két Korea közötti határ a hangszórókon keresztül vívott küzdelem színtere.
Szöul dél-koreai popzenét és híreket sugároz Észak-Korea felé, míg utóbbi a maga részéről rémisztő hangokkal válaszol.
A június elején hatalomra került dél-koreai elnök, I Dzsemjong megígérte, hogy békejobbot nyújt Phenjannak, mert „bármi áron is, a béke jobb, mint a háború”.
Augusztus 5-én Szöul bejelentette, hogy megkezdte hangszóróinak eltávolítását a feszültségek enyhítésére szomszédjával. Néhány nappal később a dél-koreai vezérkar arról számolt be, hogy az észak-koreai hadsereg is megkezdte ugyanezt.
Csütörtöki nyilatkozatában Kim Jodzsong viszont elutasított minden ilyen irányú gesztust.
„A közelmúltban a Koreai Köztársaság megpróbálta félrevezetni a közvéleményt azzal, hogy azt állította, jó szándékú intézkedései és békepolitikája visszhangra talált. Egyben igyekezett elhitetni a közvéleménnyel, hogy a két ország közötti kapcsolatok a helyreállítás folyamatában vannak” – mondta.
„Több alkalommal is világossá tettük, hogy nem áll szándékunkban javítani a Koreai Köztársasággal való kapcsolatainkat… és ezt a végleges álláspontot és nézetet a jövőben be fogjuk építeni alkotmányunkba” – tette hozzá Kim Jodzsong.
Kiemelt kép: a KCNA észak-koreai állami hírügynökség 2025. május 30-án közreadott felvételén Kim Dzsongün elsõszámú észak-koreai vezetõ, a Koreai Munkapárt fõtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság elsõ elnöke (k) megtekinti a Koreai Néphadsereg nagy egyesített egységei közötti lõversenyt egy meg nem nevezett helyszínen május 29-én. MTI/EPA/KCNA.











