Mint korábban írtuk, azt már lehetett tudni, hogy a csúcstalálkozón találkozik a két vezető.
Szerdán meg is történt az egyeztetés. Az ukrán elnököt azonban – tőle szokatlan módon – már a Trumppal való találkozó előtt is öltönyben lehetett látni.
Emlékezetes, hogy az ukrán elnök a február végén történt botrányos fehér házi találkozón is kritikákat kapott amiatt, hogy nem öltönyben ment a találkozóra. Az ukrán elnök akkor azt mondta a kritikára: „Nem fogok öltönyt hordani, amíg véget nem ér a háború.”
Donald Trump nagyon elégedett volt vele
Az amerikai elnök a találkozó után, egy sajtótájékoztatón azt mondta: Volodimir Zelenszkij „nem is lehetett volna kedvesebb” vele a NATO hágai csúcstalálkozójának margóján tartott szerdai négyszemközti találkozójukon – írta a The Hill című híroldal.
Kapcsolódó tartalom
Trump szerint nem tárgyaltak az orosz–ukrán háborúban kialakítandó tűzszünet részleteiről, de hangsúlyozták közös óhajukat a háború gyors lezárására.
„Nem, nem, én csak – tudni akartam, hogy van. Igazából nagyon kedves volt. Volt egy kicsit nehezebb időszakunk. Nem is lehetett volna kedvesebb. Szerintem ő is szeretné, ha vége lenne ennek az egésznek, tényleg”
– válaszolta Trump egy riporternek.
Az amerikai elnök emellett azt ígérte, hogy
fel fogja hívni Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy megpróbálja elősegíteni a háború befejezését
Mint nemrég kiderült, a legutóbbi telefonbeszélgetésükön Trump azt mondta: Putyin felajánlotta neki, hogy segít az izraeli–iráni háború befejezésében, mire ő azzal válaszolt, hogy jobban értékelné, ha az ukrajnai tűzszünetben segítene inkább.
Kapcsolódó tartalom
Volodimir Zelenszkij szerdán szintén elismerően nyilatkozott a Trump elnökkel folytatott, elmondása szerint hosszú és tartalmas találkozóról. „Minden igazán fontos kérdést érintettünk. Köszönöm Elnök Úrnak, köszönöm az Egyesült Államoknak. Megvitattuk, hogyan lehet tűzszünetet és valódi békét elérni. Beszéltünk arról, hogyan védjük meg a népeinket. Nagyra értékeljük a figyelmet és a készséget, hogy segítünk közelebb hozni a békét” – fogalmazott az X-en közzétett posztjában.
Oroszország eddig elutasította a 30 napos tűzszünetre vonatkozó amerikai javaslatokat, és Trump az utóbbi időben egyre nagyobb frusztrációjának adott hangot Putyinnal szemben, miközben Ukrajnát is hibáztatta, amiért nem kötött egyezséget a harcok befejezéséről – emlékeztetett a The Hill, hozzátéve: Trump korábban megfogadta, hogy hivatalba lépése után 24 órán belül véget vet a konfliktusnak, de mindeddig kevés előrelépést sikerült elérnie.
Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök megbeszélést folyat a NATO-tagországok kétnapos csúcsértekezletének második napján, 2025. június 25-én Hágában (Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat)











