„Történelmi győzelmet” hirdetett Izrael miniszterelnöke – „A süllyesztőbe küldtük Irán atomprogramját”

| Szerző: Bereznay István
Az Irán ellen végrehajtott Felkelő Oroszlán hadműveletet összegző videónyilatkozatában Benjamin Netanjahu izrael miniszterelnök azt mondta: „Történelmi győzelmet arattunk”.

Donald Trump amerikai elnök „példátlan módon vonult be” a történelembe  – fogalmazott Netanjahu a The Times of Israel szerint, miközben köszönetet mondott az amerikai elnöknek „az Izrael védelmében és az iráni nukleáris fenyegetés elhárításában játszott szerepéért”. Az izraeli kormányfő szerint a történelmi fejlemény – vagyis hogy az Egyesült Államok csapást mért Iránra Izrael támogatására – „annak a diplomáciai kampánynak a gyümölcse, amelyet Ron Dermer [stratégiai ügyekért felelős] miniszterrel együtt vezetett”.

„Izraelnek soha nem volt még olyan barátja, mint Trump elnök a Fehér Házban, és nagyon köszönöm neki a közös munkánkat” – mondta Netanjahu. Hozzátette:

az amerikai erők „megsemmisítették” az iráni Fordóban található urándúsító telepet, majd úgy fogalmazott: „ A süllyesztőbe küldtük Irán atomprogramját”.

Ha valaki, ha valaki Iránban megpróbálja visszaállítani ezt a programot, ugyanolyan eltökéltséggel, ugyanolyan erővel fogunk fellépni, hogy meghiúsítsunk minden ilyen kísérletet. Ismétlem: Iránnak nem lesz atomfegyvere”– mondta az izraeli kormányfő, hozzátéve: emellett megsemmisítették Irán ballisztikus rakétagyártási programját és a legtöbb indítóállványát is.

Izrael emellett „megsemmisítő csapásokat mért magára a gonosz rezsimre […] „a legsúlyosabb csapást mérte [a rezsim] történetében” – mondta Netanjahu. Ezt követően áttért a gázai háborúra, amelyről azt mondta: „Le kell győznünk a Hamászt és vissza kell hoznunk a túszokat”.

Végül úgy fogalmazott: Irán szövetségi rendszerének szétverésével Izrael megnyitja a „térség nemzeteinek a jólét és a béke tengelyét” és azon túlmenően is.

Kiemelt kép:  Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök felszólal a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet által elhurcolt izraeli túszok kiszabadításáról szóló vitán a parlament, a knesszet jeruzsálemi épületében 2024. november 18-án. MTI/EPA/Abir Szultan.

Ajánljuk még