A kormányfő a közel-keleti válság miatt hívta össze a Védelmi Tanácsot, amely pár órával később össze is ült. Orbán Viktor előzőleg azt írta: „Az iráni–izraeli háború hatásai el fogják érni Európát: tüntetésekre és növekvő terrorfenyegetettségre kell felkészülnünk.”
Kapcsolódó tartalom
A kormányfő a tanács ülése után a Facebookon tett közzé egy videót, melyben elmondta: „A konfliktus, bár földrajzilag messze van tőlünk”, az amerikai bombázásokkal új szakaszába lépett.
Közlése szerint ez három veszélyt is hozhat Magyarországra:
- A terrorfenyegetettséget. Bár ebből a szempontból segít a védekezésben, hogy Magyarország nem lett bevándorlóország.
- Figyelni kell a migrációs nyomásra is, amely „minden közel-keleti konfliktus után megnövekszik”. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban utasította Pintér Sándort, hogy figyeljenek oda a déli határnál.
- A harmadik veszély pedig az energiahordozók árának emelkedése. Orbán Viktor emiatt azt kérte Brüsszeltől, hogy vegyék le napirendről az orosz energiával szemben tervezett tilalmakat, szabályozásokat.
„Épp elég baj nekünk a közel-keleti konfliktus is” – mondta a kormányfő.
„Az iráni–izraeli háború eszkalálódása Magyarországra is kihat! Megtesszük a szükséges lépéseket, hogy garantáljuk Magyarország békéjét és biztonságát” – írta a videó kommentárjában Orbán Viktor.
A Védelmi Tanács ülése előtt Szijjártó Péter miniszter több egyeztetést is lefolytatott külügyminiszterekkel és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával is a konfliktussal kapcsolatban.
Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)