Az Európai Parlament plenáris ülésének az uniós bővítés témájában tartott vitáját követően Dömötör Csaba magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, hogy az Európai Bizottság biztosa a vita során elmondta: azon dolgoznak, hogy az eddigi gyakorlattal szemben ne kelljen egyhangúság a bővítésről szóló döntéshez.
Ezt jelenti, hogy félre akarják söpörni Magyarország, a magyarok fenntartásait, véleményét és akaratát – hívta fel a figyelmet.
„A legerősebb válasz erre, ha minél többen részt veszünk az ukrán tagságról szóló véleménynyilvánító szavazáson” – fogalmazott a fideszes politikus.
Kapcsolódó tartalom
Hozzátette: az Európai Parlament és az Európai Bizottság „csúcsra járatja” az ukrán bővítésért folytatott kampányt és kész tényként kezeli a bővítést. Még ebben a ciklusban, 2029-ig le akarják zárni a tagsági folyamatot, amelynek érdekében még idén megnyitnák az összes tárgyalási fejezetet. A bővítési biztos korábban arról beszélt, hogy csak ezen az ügyön ezer ember dolgozik az Európai Bizottságnál, ahogy azt is megerősítette, hogy már a teljes jogú tagság elérése előtt megnyitnák az Európai Unió egyes piacait Ukrajna előtt – emlékeztetett.
„Mindeközben nem akarnak arról vitát nyitni, hogy mindez mennyibe kerülne, hogy milyen mértékben csökkennének a kohéziós támogatások egyes tagországokban és hogyan csökkennének az agrártámogatások” – fogalmazott Dömötör Csaba, majd elmondta, hogy az uniós parlament illetékes bizottságának számításai szerint a kohéziós támogatások a jelenlegi tagországokban 24 százalékkal csökkennének, az agrártámogatások pedig legalább 15 százalékkal.
„Abszurd módon” azt mondják, hogy az ukrán tagság Európa biztonságának garanciája, miközben egy háborúban álló országról van szó – tette hozzá a fideszes politikus.
A kisebbségi jogok érvényesüléséről egy szót sem akarnak ejteni, miközben ebben az Európai Parlamentben reggeltől estig az alapjogok érvényesülését kérik számon – tette hozzá. Amit erőltetnek, az nem csak a mindennapok biztonságára lenne hatással, hanem térdre rogyasztaná az egyébként is ezer sebből vérző európai gazdaságot – hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba.
Szavai szerint a Tisza Párt uniós parlamenti delegációvezetője egy lengyel televíziónak nyilatkozva bevallotta, hogy pártja a magyar kormánytól eltérő Ukrajna-politikát akar, és azt, hogy kiveszik a részüket mindabból, „amit meg kell tenni”. Ez – mint hangoztatta – azt jelenti, hogy „odahaza letagadják azt, aminek itt a szerves részei. Magyar Péter brüsszeli pártjában, az Európai Néppártban (EPP) még a tagságnak is az a feltétele, hogy valaki támogassa Ukrajnát feltétel nélkül. Ezek után nem meglepő, hogy a Tisza Párt EP-delegációvezetője azt mondta, hogy a magyar véleménynyilvánító szavazás Magyarországon haszontalan” – hangsúlyozta.
„Bárhogy is legyen, a leghangosabb válasz ezekre a tervekre az, ha minél többen részt veszünk a véleménynyilvánító szavazáson”
– tette hozzá nyilatkozatában Dömötör Csaba.
Kiemelt kép:Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a Fidesz és a KDNP országjárása keretében tartott lakossági fórumot megelőző sajtótájékoztatón a zalaegerszegi Városi Hangverseny – és Kiállítóteremben 2025. május 26-án. MTI/Katona Tibor.