Fokozódik a helyzet: Irán megkezdte a felkészülést az amerikai támadásra, Oroszország pedig figyelmeztette Amerikát

| Szerző: Bereznay István
Irán megkezdte a válaszcsapások előkészületeit arra az esetre, ha az Egyesült Államok csatlakozna Izraelhez és katonai akciót indítana ellenük. Mindeközben a nemzetközi politika több szereplője is mérlegeli a helyzetet, illetve néhány reagáltak is arra.

Mint írtuk, az amerikaiak a közelmúltban olyan csapatmozgásokat hajtottak végre, amelyek arra utalhatnak, hogy támadást indíthatnak Irán ellen (ugyanerre utalnak mindeközben Donald Trump elnök friss nyilatkozatai is). Amerikai sajtóinformációk szerint még az sincs kizárva, hogy az amerikaiak megpróbálhatják lebombázni azt az iráni nukleáris létesítményt, amely eddig nagyjából érintetlenül úszta meg az izraeli támadásokat.

Az Israel Hayom hírportál szerint Irán erre reagálva már megkezdte a katonai előkészületeket. Mint írták, a The New York Times hírszerzésben dolgozó forrásai szerint

Irán felkészült arra, hogy a konfliktus eszkalálódása esetén tengeri aknákat telepítsen a Hormuzi-szorosba – azzal a céllal, hogy csapdába ejtsék az amerikai haditengerészet hajóit a Perzsa-öböl vizein.

Az amerikai hírszerző ügynökségek információi szerint Irán emellett rakétákat és további katonai eszközöket helyezett el az amerikai létesítmények elleni potenciális támadásokhoz a Közel-Keleten – amelyeket akkor hajthatnak végre, ha Washington valóban úgy dönt, hogy megtámadják Iránt.  Továbbá, ha az Egyesült Államok valóban célba veszi Irán fordói nukleáris létesítményét, akkor valószínűsíthető, hogy Irán jemeni húszi szövetségesei újra fogják indítani a Vörös-tengeren áthaladó civil és katonai hajók ellen drón- és rakétatámadásokat (ami jelentős következményekkel járhat a nemzetközi kereskedelemben).

Mindezek mellett pedig arra is lehet számítani, hogy az  Irakban és Szíriában működő Irán-barát fegyveres csoportok valószínűleg megkísérelnének támadásokat végrehajtani az ottani amerikai katonai létesítmények ellen.

Ez utóbbit két iráni kormánytisztviselő is megerősítette, akik azt közölték, hogy az iraki létesítmények lennek az első célpontok.

Az amerikai katonai parancsnokok emiatt fokozott biztonsági státuszba helyezték a személyzetet a régió létesítményeiben – beleértve az Egyesült Arab Emírségekben, Jordániában és Szaúd-Arábiában található helyszíneket is.  Az Egyesült Államok tisztviselőinek értékelése szerint Iránnak minimális felkészülési időre lenne szüksége ahhoz, hogy megtámadja a térségben lévő amerikai létesítményeket – többek közt abból adódóan, hogy az iráni rakéták számára csapásmérő távolságon belül vannak ezek a helyszínek.

Még Európából is támogathatják az amerikai akciót; az Egyesült Királyságban is rendkívüli ülést hívtak össze

A The New York Times hozzátette: a Pentagon mintegy háromtucatnyi légi utántöltő repülőgépet telepített európai helyszínekre – ezek támogathatják az amerikai katonai létesítményeket védő vadászgépeket, vagy meghosszabbíthatják a bombázók működési hatótávolságát az iráni atomlétesítmények elleni esetleges támadásban.

A Sky News mindeközben arról számolt be, hogy

Keir Starmer brit kormányfő szerda délutánra összehívta a miniszterelnöki válságstáb, a COBRA ülését a közel-keleti helyzet miatt.

A COBRA-t rendszerint vészhelyzetekben, például polgári zavargások vagy áradások esetén hívják össze – tették hozzá. Ugyanakkor a brit híroldalnak szakértők azt mondták: nem valószínű, hogy az Egyesült Királyság komolyabb mértékben be akarna avatkozni a közel-keleti konfliktusba (leszámítva például azt, hogy légvédelmi muníciókat adnak át szükség esetén Izraelnek).

Oroszország figyelmeztető jelzést küldött Amerikának

Mindeközben az (Irán szövetségesének számító) Oroszország külügyminisztériuma egy közleményben arra figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ne avatkozzanak be a konfliktusba. A Sky News szerint

a közleményben odáig mentek, hogy figyelmeztették Washingtont: még csak ne is gondolkodjon ilyen akcióban.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes az Interfax hírügynökség szerint úgy nyilatkozott: „Ez olyan lépés lenne, amely radikálisan destabilizálná az egész helyzetet.

Mindeközben a hírügynökség egy külön kommentárban idézte Szergej Nariskint, az orosz külföldi hírszerző szolgálat (SZVR) vezetőjét, aki szerint Irán és Izrael közötti jelenleg kritikus a helyzet (más kérdés, hogy szakértők szerint Oroszország valószínűleg nem fog tudni beavatkozni a konfliktusba).

Irán „totális háborúra” figyelmeztetett

„Az amerikai beavatkozás a totális háború receptje lenne” – közölte Eszmail Bakaei, az iráni külügyminisztérium szóvivője az al-Dzsazíra pánarab hírügynökséggel ugyancsak a Sky News szerint (nem sokkal korábban az iráni ajatollah is harcot hirdetett, majd egy másik nyilatkozatban arról beszélt, hogy nem adják meg magukat).

Amikor megkérdezték tőle, hogy szerinte az Egyesült Államok képes lenne-e visszafogni szövetségesét, Izraelt, Bakaei, grimaszolt és azt mondta: „Nem igazán.” Majd felhívta a figyelmet arra is, hogy több ezer amerikai katona állomásozik a közeli országokban Irán fegyvereinek hatótávolságán belül.

Kiemelt kép: A teheráni olajraktár ég egy izraeli légicsapás után, a 2025. június 15-re virradó éjjel. Az izraeli hadsereg az iráni nukleáris fejlesztések infrastruktúráját, katonai célpontokat és üzemanyagraktárakat támadott, Irán pedig ballisztikus rakétákkal és drónokkal lőtt izraeli célpontokat (Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)

Ajánljuk még