Az Egyesült Államok megakadályozta, hogy a G7-ek elítéljék Oroszország agresszióját

| Szerző: Bereznay István
A kanadai házigazdák közlése szerint a G7-ek csúcstalálkozóján az Egyesült Államok képviselői nem támogatták Oroszország ukrajnai katonai akcióinak közös elítélését. A határozatot nem sokkal azt követően adták volna ki, hogy Moszkva a közelmúltban tömeges légicsapásokat indított a szomszédos ország ellen.

Mint írtuk, az orosz haderő kedd hajnalban indított légicsapásokat, amelyeknek már csak Kijevben is sok halottja és sérültje volt.

A kétnapos kanadai G7-csúcstalálkozón a háborúval összefüggésben akartak elfogadni egy olyan nyilatkozatot, amelyben elítélték volna Oroszország ukrajnai akcióit. Kanadai források szerint azonban

az Egyesült Államok megakadályozta a közös zárónyilatkozat elfogadását.

Minderről a Die Welt számolt be, amelynek cikkében emlékeztettek arra is, hogy Donald Trump amerikai elnök már a csúcstalálkozó első napja után távozott a közel-keleti fegyveres konfliktusra hivatkozva. Így a nyilatkozatot távollétében a helyszínen maradó amerikai küldöttség blokkolta, miközben a többi tag – Németország, Franciaország, Olaszország, Nagy-Britannia, Japán és Kanada – egyhangúan támogatta volna azt

A France24 szerint a többi ország a saját nevében később elfogadott egy nyilatkozatot, amelyben további támogatásukról biztosították Ukrajnát,

ugyanakkor a Die Welt szerint a mostani amerikai vétó újfent rávilágított arra, hogy már nincs egységes álláspont a G7-eken belül Oroszország megítélését illetően.

Ráadásul Trump korai távozása azzal a következménnyel is járt, hogy elmaradt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Donald Trump találkozója is, amelyet a csúcstalálkozó margóján tartották volna. Az egyeztetés azért is lett volna fontos az ukrán fél számára, mert a jövő héten, Hágában összeülnek a NATO tagállamainak vezetői, és (sok más kérdés mellett) az ukrajnai háború is a fontos napirendi kérdések egyike lesz.

A csúcstalálkozó első napján a G7-országok Izraelről és Iránról szóló közös nyilatkozatukban a konfliktus „deeszkalációjára” szólítottak fel. Egyúttal azonban hangsúlyozták Izrael önvédelemhez való jogát, és hangsúlyozták, hogy Iránnak „soha nem lehet atomfegyvere”.

Kiemelt kép: Washington, 2025. április 10.Donald Trump amerikai elnök egy felszólalót hallgat a washingtoni Fehér Házban tartott kormányülésen 2025. április 10-én. MTI/EPA/pool/Shawn Thew.

Ajánljuk még